udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Laichici, Ionel

2005. december 2.

Homlokegyenest mást tapasztalt Borbély László középítkezésekkel és területfejlesztéssel megbízott miniszter az árvíz sújtotta Temes megyei településeken folyó rekonstrukcióknál, mint amit egy héttel korábbi temesvári villámlátogatásakor jelentettek neki, és amit ő a sajtóval közölt. Akkor azt mondta: a 819 újjáépítésre jelölt házból 261 maradt még hátra, ebből 215-öt befejeznek a november 30-i határidőre, és csak 46 esetében szükséges újabb kéthetes haladékot adni az építkezést végző cégeknek. Valójában 182 lakóépületek nincs kész, és a jelek szerint lehetetlenség befejezni december 15-ig. Többek között Fényen 112, Óteleken 39, Jánosföldén négy házat kellene addig átadni. “December 15-ig minden házat be kell fejezni, kifogásokat nem fogadok el a késlekedésre” – sürgette a munkálatokat a miniszter, aki menesztette tisztségéből az építkezéseket vezető Országos Lakásügynökség (ANL) területi kirendeltségének igazgatóját, Ionel Laichici-ot. /P. L. Zs.: Döbbenet: 46 helyett 182 házat kell befejezni. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 2./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék